‹ Vissza

HA TÉNYLEG BABÁT AKARSZ, HAGYD ABBA A PRÓBÁLKOZÁST!

Lehet, hogy ez a mondat most kicsapta Nálad a biztosítékot, de csak azért, mert még talán sosem beszéltek ebben az ügyben Hozzád úgy, hogy az valóban a Te érdekeidet szolgálja!

De hadd kezdjem egy történettel! Mégpedig azért, mert 100%-ig biztos vagyok abban, hogy

- vannak olyan pontok, ahol magadra ismersz,

- de mivel valaki másról van szó, kívülállóként könnyebb észrevenni és megérteni, mi a próbálkozás méregfoga,

- és, hogy azt hogyan lehet kihúzni.

Andrea és Gergő alighogy eldöntötték, összeházasodnak, elkezdték megtervezni a közös életüket. Éjszakákat beszélgettek át, megtervezték az esküvőt és megállapodtak abban is, hogy két gyermeket vállalnak, lerajzolták, milyen lesz a babaszoba, és hogy azonnal bele is vágnak a babaprojektbe.

Kezdetét vette az izgatott várakozás, eufórikus hangulatban telt el az első 3 hónap, szerelmük sosem ismert magaslatokban szárnyalt, Andrea mindent elolvasott a babavárással kapcsolatban, elkezdte szedni a teherbeesés előtt ajánlott vitaminokat, Gergő leadott 9 kg-ot a testsúlyából, és kerülte az olyan bulikat, ahol előtérbe került az alkohol.

De mivel a terhességi teszt a 4. hónapban is negatív maradt, Andrea lelkébe beköltözött a nyugtalanság. „Mi lehet a baj? Miért nem érkezik a pici babánk? Mit csinálunk rosszul?”
És felütötte a fejét a jól ismert globális hitrendszer megnyomorító érzése: „biztos, én vagyok a hibás, hisz én nem vagyok képes életet adni.”

Ezzel el is kezdődött a játszma. Gergő előtt még tartotta magát, de kiszámolta, mikor van peteérése, és az együttléteket ügyesen erre az időszakra időzítette. Gergő talán még nem érzékelte a háttérben folyó munkát, de Andreának az addigi örömteli, élvezetes együttlétek kezdtek feladattá alakulni.

Néhány hónappal később pedig már annyira rá volt fókuszálva a sikertelenségre, hogy Gergőjét is bevonva próbálkoztak minden körülményt optimalizálni a fogantatáshoz, és együtt lesték a jeleket minden hónapban, vajon, érkezik-e már a pici?

Ebben a lelket őrlően nehéz helyzetben az internet világába kapaszkodtak, olykor éjszakákba nyúlóan kutattak és jegyzeteket készítve keresték az okot, a magyarázatot. Napi szinten találkoztak valami újabb jó tanáccsal, amit még pont nem próbáltak ki, „de nagyon hatékony”, és néha parázs vita alakult ki köztük, amikor valamelyikük hülyeségnek titulálta a másik javaslatát, és a vitát általában Andrea könnyei mosták el.

Tökéletesen átalakult az életük, már minden a babavárás körül forgott. Kevesebbet jártak el szórakozni, hiszen alkoholt úgy sem fogyasztanak, és így legalább nem kérdezgetik annyit a barátok, hogy „na, mikor jön már a baba?” Elkezdtek visszavonulót fújni, a rokonsággal is kevesebb lett a kontaktus, mert a jóindulatú kérdésektől úgy érezték, idegbajt kapnak.

Mindeközben észrevétlenül elkezdtek eltávolodni egymástól is, megfakult a kapcsolatban a lelki harmónia, szexuális életükből szép lassan kiveszett a szenvedély, a spontaneitás, és átvette a helyét a tervezett szex: „Drágám, most mindenképpen együtt kell lennünk, tudod, ez a három nap a meghatározó!”

De ahogy múltak a hónapok, elkezdték kerülni ezt a témát, mert a lelkük cafatokra volt szaggatva, az önbecsülésük romba dőlt, és a sorozatos csalódás elvette a kedvüket a szextől.

És ott álltak ŐK, a boldog házasság, nőiség és férfiség romhalmain, felborzolt idegekkel, válaszok nélkül, azzal a zsigeri félelemmel, hogy valamelyikükkel valami baj van. A stressz-szintjük már az egekben járt, és bár mindennél jobban hiányzott az elveszített intimitás és a lelki közelség, de nem találták az utat visszafelé.

Hogy véget vessenek ennek az őrületnek, és végre valami bizonyosság is a kezükben legyen, elindultak kivizsgáltatni, kinél áll fenn szervi, vagy hormonális probléma. Ez a döntés egy kis megkönnyebbülést hozott, hiszen, ha kiderül, hol a baj, minden megoldódik, és végre biztosan megmondja valaki, mire van szükség ahhoz, hogy jöjjön a baba.

Ám a vizsgálatok eredményei alapján orvosi szempontból semmi akadálya nem volt annak, hogy a baba megfoganjon. A diagnózis: funkcionális meddőség. Ez hidegzuhanyként érkezett, hiszen így továbbra sincs válasz, a rendszer pedig elkezdte őket az asszisztált reprodukció felé terelni.

Andrea rettegett a folyamattól, de még jobban félt attól a döntéstől, hogy nem megy bele, mert ha továbbra sem fogan meg spontán a baba, évek múlva nem tud majd elszámolni azzal a ténnyel, hogy nem követett el mindent a siker érdekében, és ezért maradtak gyermektelenek.

És elkezdődött életük egy még nehezebb időszaka. Az életük lassan teljesen a vizsgálatok köré rendeződött, a beavatkozások testileg és lelkileg is gyötrőek voltak, Andrea szervezetét gyógyszerek, hormonok ostromolták, ami a fizikai jólétre is rányomta a bélyegét. A feszültség pedig minden eddigi csúcsot megdöntött. De hősiesen végigcsinálták abban a reményben, hogy így már biztosan sikerrel végződik a folyamat és hamarosan a karjukban tarthatják a csöppséget.

Nem voltak felkészülve arra a sötét érzelmi örvényre, ami akkor ragadta magával őket, amikor minden bizakodás, vágyódás után, az első beültetést követően a teszten ismét csak egy vonal látszott. „Hogyan veszíthettük el ezt a babát? Hol volt a hiba a folyamatban? Ki követte el? Mit lehetett volna még tenni? Hogyan tovább?”

4,5 év és a sokadik sikertelenség után be kellett látniuk, iszonyatosan belefáradtak a próbálkozásba. Ekkor döntötték el, segítséget kérnek. Segítségre volt szükségük a gyász feldolgozásához, el kell gyászolniuk az elveszített pici életkezdeményeket, mert erre menet közben „nem volt idő”. De ekkor már nem csak az elveszített embriókat gyászolták, hanem a megálmodott jövőjüket is, mert ezen a ponton felvállalták, hogy ők bizony nem tudnak életet adni.

A 2,5 hónapig tartó terápia elsődleges célja az volt, hogy Andrea és Gergő megtanuljanak magukra újra értékes emberként tekinteni. Olyan emberekként, akiknek értelmes az életük gyermek nélkül is.

A részletes témafeldolgozás során olyan félelmek is feldolgozásra kerültek, amelyeknek addig nem voltak tudatában, például, hogy Andrea a felszín alatt miért rettegett olyan nagyon az anyává válástól. Ez egy nagyon komoly érzelmi blokk volt, melynek oldódása után az élete több területén is pozitív változások köszöntöttek rá.

És a radikális gondolkodásmód váltás eredményeképpen rátaláltak új, boldog énjükre, az új közös céljukra, kapcsolatuk kiteljesedett, magasabb szintre emelkedett, és az új, boldogsággal és nyugalommal teli életükbe kb. fél évvel később spontán érkezett meg az első kisbabájuk.

Ezt a példát azért hoztam, hogy segítselek a tisztánlátásban. Nem azt mondom, hogy ne tegyél meg mindent azért, hogy kisbabád legyen. De igen, tegyél! Csak ne úgy, ahogy eddig!

Mert a próbálkozás beszűkíti a fókuszotokat, és

- elindít egy kőkemény érzelmi hullámvasúton, ahol nem is feltétlenül egy kocsiban ültök a pároddal, és ez tovább nehezíti a helyzetedet,

- olyan mennyiségű stresszt zúdít a nyakatokba, hogy már önmagában az meggátolja a baba érkezését (az előzőekben már írtam arról, a stressz hogyan szabotálja a gyermekáldást)

- és eltávolít Benneteket egymástól,

- telik az idő, ami a legdrágább ilyenkor, és míg Te azt hiszed, teszel magadért, lehet, hogy csak alibizel, mert fogalmad sincs, valójában mit is kellene tenned,

- egyszer csak azt veszed észre, hogy ott álltok tök egyedül, mert már a környezetetek is kifáradt a támogatásban,

- ráadásul mivel csak a babára koncentráltál, a karriered nem épült, rosszabb esetben leépült,

- így végül se barátok, se család, se karrier, se gyermek, se boldog házasság, amiből következően nulla önbecsülés, értéktelenség érzése.

De akkor hogyan tegyél hatékonyan azért, hogy végre anyuka/apuka lehess, és ne pörögj bele a próbálkozás örvényébe?

- Tudd, hogy nem vagy egyedül! Magyarországon majd 200 ezer pár küzd meddőséggel.
- Tudd, hogy segítséget kérni nem egyenlő azzal, hogy béna, vagy bolond vagy! Sőt! Hiszen sem a sejtjeidbe, sem a hormonrendszeredbe, sem a tudatalatti programjaidba nem láthatsz bele. Erre vannak a szakemberek, akiktől segítséget kérni nem szégyen, hanem ez a felelősségteljes magatartás.
- Az érzelmi, lelki tényezők felkutatását ne hagyjátok utolsónak, mert, ahogy a példából is láttad, amíg az érzelmi blokk jelen van, nincs az az orvosi beavatkozás, ami megoldást hozhat, és akár éveket nyerhetsz vele!