‹ Vissza

Eljátszottam az anyagság jogát... - avagy egy mély tévhit, ami sok nő szívét tartja fogva.

Szó szerint nők százaival dolgoztam már együtt, akikben a felszín alatt egy sokszor nem is sejtett, mégis brutálisan mély félelem és bűntudat dolgozik:

„Eljátszottam a jogom az anyasághoz.”

Ők azok a nők, akik fiatalon, és/vagy kiszolgáltatott helyzetben, félelemből vagy külső nyomásra elvetették a gyermeküket.

- Vannak köztük, akik úgy gondolják, a körülményekhez képest a legjobb döntést hozták, és ezzel le is van zárva.
- Mások azt gondolják, ez nem olyan nagy dolog, hisz az még nem volt egy gyermek, „csak” egy embrió.
- És megint mások tudatosan hordozzák magukban a szégyent.

De bárhogy is történt, bármi volt is az ok, ami miatt a terhesség megszakítása mellett döntöttek, akárhogy élik is azóta a mindennapjaikat, egy dolog közös ezekben a nőkben:

megsérültek. Testben és lélekben egyaránt.

Lehet, hogy elnyomják magukban a fájdalmat.
Talán már az azóta átélt traumák törmeléke is betemette, de attól még ott van a mélyben a kétségbeesés, a szégyen és a bűntudat.

Akkor is, ha tudatosan nem érzékelik ezt.

Hogy miért vagyok ebben ennyire biztos?
Mert pontosan tudom, milyen erős kötelék alakul ki az anya és gyermeke között a fogantatás pillanatában.
Hogy elszakíthatatlan az őket összekötő energia.

Tudom, mennyire fájdalmas meghozni egy ilyen döntést, még akkor is, ha a gyermek erőszakból fogant, és zsigeri szinten tiltakozol az ellen, hogy ahhoz a férfihoz bármi kössön.

Tudom azt is, hogy nem csak a lelked, hanem a tested is sérül.
Hisz a gyermekedet tépik ki belőled, és műszerrel kaparják a méhedet, miközben a tested még azt a parancsot követi, hogy védelmezze a kis életet – hiszen a méhednek ez az alapfunkciója.

És látom az arcokat, a reakciókat, amikor az együttműködésünk alatt a féltve őrzött titok a felszínre tör.

Szóval, bármi is a történeted háttere, egy láthatatlan terhet cipelsz:
• szégyen
• bűntudat
• fájdalom
• és sok esetben a hit: eljátszottam a lehetőségem, és ezt soha többé nem kaphatom vissza.

„Eljátszottam az anyaság jogát.”

Ez a mondat ott szabotál belül.
Jelen van minden próbálkozásnál, minden orvosi vizsgálatnál, minden egyes sikertelen beültetés után.

Az önvád beleszövi magát a mindennapokba:
– „Most bűnhődöm azért, amit tettem.”
– „Megérdemlem, hogy ne jöjjön a baba.”
– „A Sors/Isten most ezzel büntet engem.”
– „A testem sem akar már segíteni, mert egyszer nemet mondtam az életre.”

Ezek nem csak szavak. Ez egy önmagunkra kimondott ítélet.
És ez az ítélet ott ül a szívben, újra és újra feltépi a sebeket, és önbeteljesítő jóslattá válik.

Az igazság azonban egészen máshol van.

Az anyaság nem egy „jog”, amit egyszer el lehet játszani, és onnantól kezdve örökre elveszik Tőled.

Az anyaság kapcsolódás, választás és mély emberi tapasztalás.
És ami a legfontosabb: nem örökre bezáródó ajtó, hanem egy benned élő lehetőség.

Miért olyan erős mégis ez a tévhit?
Mert a tudatalatti logikája másképp működik, mint a racionális elménk.
A tudatalatti a túlélés szintjén rögzíti: „amikor nemet mondtam az anyaságra, az a helyzet veszélyes volt, fájdalmas volt, és bűntudatot hozott.”

Ezért őriz, védeni próbál – de közben akadályt állít a vágyott új élet elé.

A test is ehhez idomul.
Amikor benned ott a hit: „nem érdemlem meg”, a tested – tökéletes hűséggel – reagál:
- gátolja a beágyazódást
- eltolja a ciklusodat
- felborítja a hormonegyensúlyt
- testi elváltozásokat hoz létre
- vagy egyszerűen csak nem enged biztonságos teret a babádnak.

Ezért van az, hogy pusztán a felszíni megoldások – gyógyszer, hormon, orvosi beavatkozás – nem tudják elhozni az áttörést.
Mert ennek a problémának a gyökere nem a testedben, hanem a lelkedben van.

Ezért a helyreállítást is a lélek szintjén kell kezdeni.

Tudom, hogy ez félelmetesnek tűnik, mert egyszer már túlélted, így nem akarsz újra szembenézni a fájdalommal.

De vajon akkor úgy istenigazából szembenéztél vele?
Valószínűleg nem, mert automatikusan védted magad.
Nincs is ezzel baj, ösztönösen így tudtál akkor cselekedni, úgy érezted, ez szolgálja a túlélésedet.

És én most nem fogok Neked hazudni.
Igen, fájni fog.
De közel sem olyan hosszan, mint gondolnád.

Ha szembenézel végre a helyzettel, azonnal el is kezded feloldani a bűntudat rétegeit,
és ennek nyomán csodálatos változások történnek Benned:

- Megjelenik a belső béke: nem tagadva, nem eltüntetve a múltat, hanem elfogadva azt, hogy akkor csak úgy tudtál dönteni.
- Felszabadul a test: nem kell többé „büntetned magad”, hanem végre együttműködhetsz a testeddel.
- Megnyílik a szív a babára: nem, mint egy elérhetetlen vágyra, hanem mint egy természetes folyamatra, amit tiszta lélekkel be tudsz fogadni.

Ekkor ébred fel a belső bizonyosság.
Az a mély, csendes érzés, hogy van helye a gyermeknek.
Hogy a múlt történetei nem veszik el a jövő lehetőségét.

Innen nyílik meg az út a kisbabához.

Hogyan indulj el?

Az első lépés mindig a felismerés.

1. Felismerni, hogy a „nem érdemlem meg” csak egy belső program, nem pedig az igazság.
2. Tudatosítani, hogy a tested nem ellened van, hanem hűségesen követi azt, amit a lelked sugall.
3. Szembenézni az elvetetett gyermekkel, megadni a helyét a szívedben, rendezni a köztetek lévő érzelmeket.
4. Megengedni magadnak, hogy más történetet írj.

Ehhez belső munkára van szükség: önreflexióra, vezetett gyakorlatokra, mély feldolgozásra.
Nem elég „fejben elengedni”, mert a bűntudat a test sejtjeiben, a szív legmélyén tárolódik.

Ha most olvasod ezt, és a sorok mélyén magadra ismersz,
tudd,
- átérzem a fájdalmadat,
- nem vagy egyedül ezzel a teherrel, és
- nem kell tovább egyedül cipelned.

Ha szeretnél róla beszélni, írj nekem, vagy kérj egy konzultációs időpontot.

Sok ügyfelem volt már – és van jelenleg is –, aki fiatalon, és/vagy nyomás alatt hozott meg egy döntést, amit aztán hosszú éveken át hordozott magában. Tudatosan, vagy csak tudat alatt.

Amikor először felszínre kerül, remegve mondják ki:
„Eljátszottam az anyaság jogát. Ezért nem jön most a baba.”

A közös munkánk során azonban, kivétel nélkül ráébrednek:
nem azért nem jön a baba, mert örök kárhozatra ítélték magukat az abortusszal.
Nem azért nehezített a teherbeesés, mert a testük ellenséges.

Megértik, hogy a testük a leghűségesebb társuk, ami védelmezi őket, csak a vágyaik mögött a lelkük parancsát követi.

És amikor átírjuk belül a történetet – amikor megtapasztalják, hogyan lehet biztonságban, szeretetben befogadni a kis életet – akkor a testük is megnyugszik.

Közülük a legtöbben ma már boldog édesanyák.
És ha nem is szó szerint ezt mondják, a lényege ugyanez:

„Nem visszakaptam az anyaságot, hanem felfedeztem, hogy soha nem is veszítettem el.”

Ha Neked is ott zakatol a fejedben ez a mondat –
„eljátszottam az anyaság jogát” –,
szeretném, ha tudnád: ez csak egy hit, amit belül hordozol.

És minden hit átírható.

A kérdés csak az: el mersz-e indulni ezen az úton?