‹ Vissza

Apa és veszteség

Elveszítettétek a babát, és a lelked egy része is vele ment. Leírhatatlan a fájdalmad, hisz a pici élet a Te szíved alatt indult útnak. De vajon mit élhet át egy Apa ilyenkor?

És ez hogyan befolyásolhatja a későbbi gyermekáldást?

Amikor a terhességi teszten megjelenik a két csík, az érzelmek arzenálja söpör végig rajtad. Eufórikus boldogság, izgatottság: anya/apa leszek, majd megjelenik a felelősség hirtelen érkező nyomása, talán egy cseppnyi félelem, egy kis aggodalom: hogyan változik meg most az életünk, vajon, jó anya, jó apa leszek, tudom-e úgy csinálni, hogy a gyermek boldog, kiegyensúlyozott legyen, el tudom-e tartani a családot, minden rendben lesz? Végül az érzelmek orkánja megszelídül, és átveszi a helyét a felelősség felvállalása és az eltökéltség: mindent megteszek a gyermekért, a megtiszteltetés érzése, hisz ez a picike, minket választott szüleinek, ő bízik bennünk, bízom én is magunkban, most kiteljesedik az életünk, végre család leszünk!

Nőként viszonylag gyorsan kapcsolódsz a kisbabádhoz, a gondolataid folyamatosan körülötte forognak, igyekszel az első pillanattól jó anyukája lenni, odafigyelni rá. Apaként is végbemegy a kapcsolódás. Bár először talán csak csodálod, ami a kedvesed testében zajlik, de ahogy a napok haladnak előre, egyre színesebbé válnak az álmaid, elkezdesz arról fantáziálni, milyen lesz majd együtt megélni a legszebb pillanatokat, kockából várat építeni, focizni a játszótéren, hogy Te viszed majd edzésre, mert nyilván sportolni fog, milyen lesz együtt a karácsony.

De sajnos nem minden esetben valósulnak meg ezek a szép álmok, és előfordul, hogy a picike mégsem marad Veletek. A vetélés egy embert próbálóan mély érzelmi örvénybe ránt, ahonnan úgy tűnik, nincs kiút. Tele vagy fájdalommal, csalódással, kétségbeeséssel, dühös vagy az egész világra, ott villog előtted a „miért?”, felelőst és egyben kapaszkodót keresel, talán hibáztatod önmagad is, és egyszerűen nem hagy nyugodni, mi lett volna, ha…

Ebben az örvényben az Anya, és az Apa is ott vergődik.

Valahogy ilyenkor mégis az anyára, a nőre fókuszál mindenki, a család, a barátok, az ellátó rendszer, és természetesen az apa is. Persze jó esetben, mert előfordul, hogy a környezet annyira nem tud mit kezdeni a helyzettel, hogy ignorálja a témát. Ám a környezet egy szinten elvárja, hogy a Férfi ott álljon a társa mellett ebben a nehéz helyzetben.

A veszteség feldolgozására azonban mindkét félnek szüksége van. A Női oldalról sok szó esik, most viszont Férfi oldalról mutatom meg, mennyire fontos ez.

Marci és Zsóka 1,5 éve próbálkoznak a babavállalással. Szerencsére ők fiatal koruk ellenére (mindketten a harmincas éveik elején járnak) nem vártak hosszú éveket, kivizsgáltatták magukat. Az eredmény meglepte őket, apagondok vannak.

Persze, ez nem ritka, de Marci előző kapcsolatában védekezés mellet esett teherbe a barátnője, így nem is gondolták, hogy férfi oldalon gond lehet. De a spermaszám annyira alacsony volt, hogy egyenesen lombikozni küldték őket. Mivel szeretnék a lombikozással járó testi-lelki megterhelést elkerülni, és őszintén hiszik, hogy a spermaszám helyreállítható, elkezdtük az érzelmi oldal feltárását.

Marcinál azonnal feltűnt, hogy kerüli az előző barátnője terhességét, inkább csak minimális információkat ad, tőmondatokban, miközben nagyon is érzékeny és kommunikatív férfi. Kérdésemre azt felelte, nem nagyon tudja felidézni a történteket, régen volt, és a fájdalmas szakítás után nem gondolt többé erre.

Egy meditációban történő energetikai munka során arra kértem őt, engedje át magán azokat az érzelmeket, amelyeket a heréiben érez. És ekkor előbukkant a teljes történet: régi barátnőjével 8 hónapja voltak együtt, amikor a lány teherbe esett. Váratlanul érte őket, hiszen gumival védekeztek, de egyikükben sem merült fel, hogy a babát ne tartsák meg.

Marci először bepánikolt, hiszen, még nem is olyan régen vannak együtt, és nem érezte késznek magát arra, hogy 26 évesen apa legyen. De az első pillanattól részt vett mindenben, barátnőjét az összes vizsgálatra elkísérte, és amikor megpillantotta az ultrahang monitoron azt a picike dobogó szívet, már egy szemernyi kétsége sem volt, ő bizony apa akar lenni!

Egyre jobban beleélte magát, tervezgette a babaszobát, a jövőt, nyitott egy külön számlát, ahol már a kis jövevénynek tette félre a pénzt, hogy a 18 éves születésnapján átadhassák neki, és ezzel indulhasson el a felnőtt életbe.

Aztán egy hajnalban arra ébredt, hogy a volt Barátnő a fürdőszobában zokog, egy kisebb vértócsa felett a fájdalomtól összegörnyedve. Mintha kést döftek volna Marci szívébe, rettegés fogta el, még életében nem érzett ilyen mérhetetlen aggodalmat. Azonnal hívta az orvost, és bevitte Editet a kórházba, de a 14 hetes baba elment.

Mindketten iszonyúan szenvedtek, de Marci jól tudta, Editnek nemcsak a lelke, a teste is sajog, hisz ő volt a kicsivel teljes szimbiózisban. Úgy érezte, kősziklaként kell mellette állnia és támogatnia, amíg lelkileg is talpra nem áll újra. A saját gyászát félretolva igyekezett kedvese kedvében járni, meghallgatni, vigasztalni, biztosítani arról, hogy ők ketten együtt mindent megoldanak.

Az ő szíve is majd megszakadt a bánattól, de kényszerítette magát, hogy erősnek mutatkozzon, hiszen „a férfiak nem sírnak”, és úgy érezte ezzel Editnek is erőt tud adni.

Erőn felül próbált helytállni, mégis úgy érezte, mintha perifériára került volna. Edit és a saját szüleitől, de még a barátoktól is minden találkozás és telefonhívás alkalmával ezt hallotta: „Edit hogy van?” „Hogy viseli, szegénykém?” „Ugye, nagyon vigyázol rá?” „Segíts neki mindenben, kímélni kell most őt!” „Borzasztó, amin ez a lány keresztülment!”

És Marci persze, hogy segítette, támogatta, vigyázott rá, kettejük helyett is erős volt, de legbelül csak arra vágyott, valaki végre vegye már észre, hogy ő is szenved, és kérdezze meg tőle is, hogy, hogy van?

És amikor 3 hónappal később egy beszélgetés alkalmával felhozta Editnek, hogy bizony neki is nagyon nehéz volt, ezt a választ kapta: „Na, hát ez egyáltalán nem látszott rajtad! Mindent csináltál ugyanúgy, mint előtte, még mosolyogtál is. Talán jobb is, hogy nem született meg ez a gyerek, én nem ilyen apát akarok a gyerekeimnek! Ha nincs ez a baba dolog, mi már nem is lennénk együtt.”

Marcit sokkolták a szavak, de nem tudta, hogy mélyebben hatottak, mint azt gondolta volna; mert ezek a szavak létrehozták a hitrendszert, miszerint „ő nem megfelelő apa egy gyermek számára” - és ezt igazolta az is, hogy a gyermek nem akart hozzá megszületni.

De a közös munka során végre kimondta, ami olyan régen nyomta a szívét; hogy nem tudta elgyászolni az elveszített magzatot, hogy bűntudata van, saját magát hibáztatja a történtekért, hiszen, ha ő megfelelő apa lenne, biztosan megszületett volna a kicsi.

Ebben az ülésben kicsatornáztuk az elfojtott negatív érzelmeket, átírtuk a korlátozó hitrendszert, a következő 2 alkalommal a gyász feldolgozásával foglalkoztunk, majd a volt barátnővel rendeztük az energetikai kapcsolatot, hogy semmi negatív energia ne dolgozzon tovább Marciban.

Az eredmény pedig: 4 hónappal később a spermaszám meghaladja a 15 millió/ml értéket, vagyis zöld útjuk van!

A fenti példa is azt mutatja, a régi sztereotípiák, „egy férfi nem sír” „egy férfinak mindig erősnek kell lennie”, még mindig élénken élnek bennünk, és ennek köszönhetően

- olykor a környezet természetesnek vaszi, hogy egy férfi minden terhet elbír,
- ő pedig erőn felül igyekszik a párja fájdalmát is enyhíteni, a saját igényeit teljesen elnyomva,
- így a fájdalma rejtve marad,
- és az elnyomott érzelmek miatt tévesen ítélhetik meg a szükségleteit,
- ezért nem feltétlenül számíthat az empatikus kommunikációra, amire pedig olyan szüksége lenne, mint egy falat kenyérre,
- és emiatt a férfi nehezen, vagy nem tudja megélni és feldolgozni a gyászt,
- és ezt tetézi, hogy az aggodalmaival egyedül marad, nem tud az orvostól sem kérdezni, mert nincs idő, lehetőség, „mindent elmondtam a feleségének”

Általánosságban a nők nyitottabbak a belső, érzelmi munkára, de szerencsére egyre több férfi is elindul ebbe az irányba. Ha már biztosan tudod, hogy férfiként érintett vagy a témában, azt is tudnod kell, a tudat alatt megbújó érzelmi blokkok, fel nem dolgozott traumák oldásával nem csak magadon segítesz, hanem a Számodra legfontosabb személyt, a Párodat is megkímélheted egy sor kellemetlen, fájdalmas, súlyos mellékhatásokkal járó művi beavatkozástól.
És tudd azt is, nem vagy egyedül, nincs miért rejtegetni a problémádat, és segítséget kérni sosem szégyen, hanem bátorság!