‹ Vissza

A belső munka nem játék, ahogyan a medve sem! 

A komfortzónából való kilépés és a sikeres babavállalás szoros kapcsolatban áll egymással. De hogy jön ide a belső munka? Olvass tovább, elmondom!

Ha nem jön a baba, egészen biztos, hogy a háttérben legalább egy olyan hitrendszer áll, ami szabotálja az érkezését.

A hitrendszerek viszonylag gyorsan átírhatók, de tudom, hogy ez egy forró téma, mert sokaknál a lelki munka bőven a komfortzónájukon kívül esik.

A komfortzóna pedig előszeretettel gáncsol el, és tart benne abban a látszólagos biztonságban, amiben épp toporogsz. Mert bár egy biztonságosnak látszó mentális tér, de - mivel mindennek két oldala van -, ha a másik irányból szemléljük, akkor a komfortzóna az a tér, ami gátat vet a fejlődésednek, az előrehaladásodnak.

Vagyis, ha az életed bármely területén előrébb akarsz lépni, fejlődést akarsz elérni, meg akarod valósítani a vágyaidat, ahhoz ki kell lépned a komfortzónádból. Mert amíg ebben, a jól megszokott, kényelmes langyos vízben üldögélsz (még ha nem is vagy vele feltétlenül elégedett, de már jól ismered), addig ugyanazok a gondolatok és cselekedetek határozzák meg a mindennapjaidat. Mert a hitrendszereiddel, a szemléletmódoddal csak ezek kompatibilisek.

Ha viszont ugyanúgy gondolkozol és cselekszel ma, mint tegnap, akkor elég jó eséllyel megjósolható, hogy milyen eredménnyel fogod zárni a napod.

De mégis miért tűnik olyan nehéznek elhagyni a komfortzónánkat?

- Mert ehhez először is fel kell ismerni, hogy benne csücsülünk, ami nem mindig könnyű, mert annyira azért rugalmasak a falai, hogy néhány apróbb változtatást, ami a hitrendszereinkkel még összefér, engedélyez.
- Az elhagyásához viszont ki kell lépni az ismeretlenbe, ami önmagában is kényelmetlen, stresszes, új dolgok megtanulására készet, vagyis konfliktushelyzetet teremt.

Persze az is lényeges, hogy konfliktus nélkül nincs fejlődés. Vagy fogalmazhatok úgy is: a fejlődés alapja a konfliktus.

És konfliktus alatt nem kell ám, valami óriási cirkuszra gondolnod. Gondolj csak bele,
- egykor elég jelentős konfliktusod volt például a gravitációval, de mert átküzdötted magad a komfortzónádon, megtanultál járni. - Aztán biztosan voltál Te is konfliktusban a szorzótáblával, vagy egy memoriterrel, amit kisiskolásként könyv nélkül, szó szerint meg kellett tanulnod.
- Vagy gondolj csak az érettségi vizsgádra! Ezer százalék, hogy nem volt komfortos a helyzet.
- A felnőtt létedről nem is beszélve, amikor érezted, hogy nem jó Neked az a helyzet, amiben vagy, és tudtad, hogy előbb-utóbb meg kell hoznod a döntést: vagy kilépsz a komfortzónádból, hogy olyan helyzetbe hozd magad, amire vágysz, vagy pedig benne maradsz a kényelmetlen helyzetben, mert igaz, hogy korlátoz, lehúz, elszomorít, és tudod, hogy nem jutsz előrébb, de legalább tudod, mire számíts.

Egy szó, mint száz, mindannyian megtanultunk járni, és elvégeztük az iskoláinkat. Vagyis sokszor átléptük már a komfortzónánk határait, és olyankor megtapasztaltuk azt a felszabadító érzést, hogy tettünk magunkért, képesek voltunk megcsinálni, megfejlődtük, ami előttünk állt, és ezzel tágultak a határaink.

Emlékszel, milyen érzés volt, amikor leérettségiztél? Onnantól kezdve soha többé nem tekintettél úgy saját magadra, mint annak előtte, igaz? Hiszen már egy sokkal érettebb, tapasztaltabb, bölcsebb ember voltál, mint azelőtt! És így van ez minden egyes komfortzóna átlépésünknél.

De kétségkívül mindannyian ragadtunk is már bele egy-egy helyzetbe, mert nem volt elég bátorságunk, önbizalmunk, vagy a vágyainknál erősebbek voltak a félelmeink. Ilyenkor, mivel a fejlődés nem ment végbe, úgy érezzük, valamit elszalasztottunk, akár gyászfolyamat is elindulhat, vagy megjelenik a lemondások okozta szomorúság, fájdalom, csalódottság, aztán, hogy ez a helyzet elviselhetőbb legyen, elkezdjük megracionalizálni, miért döntöttünk úgy, ahogy.

A helyzet az, hogy ha nem akar érkezni a kisbabád, annak minden esetben van lelki háttere. Van legalább egy olyan hitrendszer, ami szabotálja a gyermekáldást.

Mielőtt legyintenél, hogy ez megint valami spirituális baromság, szeretném, ha tudnád, hogy nagyon komoly kutatások folynak annak kapcsán, hogy például a megfelelően(!) végzett meditáció, amely során valóban kapcsolódsz az energiákkal, mérhető biológiai változásokat hoz létre a testben. Ma már kutatásokkal bizonyított tény, hogy az immunrendszer jelentős mértékben erősödik (és nem évek alatt, hanem szinte azonnal), és orvosok is megtapasztalták, hogy komoly testi, ill. mentális állapotok az orvostudomány által megmagyarázhatatlanul, és meglepően gyorsan rendeződnek a belső munka által. Csak néhány név, akikhez a kutatások kötődnek: Dr. Ruth Watreman, Hemal Patel Ph.D., Dr. Joe Dispenza, Dr. Carla Stanton.

Tudom, hogy nem könnyű elindulni ezen az úton. Tudom, hogy volt Neked is olyan helyzet az életedben, amikor kilöktek / kirántottak a komfortzónádból, és ahelyett, hogy a fejlődési zóna inspiráló közegébe kerültél volna, a pánikzónában találtad magad. Én is megéltem mind a kettőt.

Ha nincs a kezedben legalább egy stabil pont, amiben meg tudsz kapaszkodni, akkor könnyen a pánikzónába csúszhatsz a fejlődési zóna helyett. De ez csakis akkor történhet meg, ha nincs egy jól megfogható cél, és egy hozzá vezető rendszer, ami a fejlődési zónában tart.

És itt most óriási a tét! A legnagyobb kérdés, hogy maradsz a biztonságot sugalló komfortzónádban, és pazarlod az idődet, vagy pedig a komfortzónádon túl belekapaszkodsz egy stabil pontba, és annál fogva kirántod magad, hogy elindulj a kisbabád felé?

Talán most azt mondod, akarod, de nem tudod hogyan. Megértelek. Lehet, hogy azt mondod, már kiléptél, elindultál. De tényleg?! Valóban kiléptél, vagy csak tettél egy-két ingatag lépést előre, és úgy gondolod, hogy kívül vagy? Ez nagyon nem mindegy.

Honnan tudhatod, hogy valóban kiléptél-e a komfortzónádból? Elárulom:

- A kilépés mindig fájdalommal és megküzdéssel jár. Nem fogok hazudni Neked, ez másképp nem megy. Fáj, mert saját magaddal, a világról kialakított képeddel kell megküzdened. De ez a fájdalom, rövid ideig tart, és meg sem közelíti azt a fájdalmat, amit egy életen keresztül cipelsz magaddal, mert nem érted el a célodat!
- Úgy érzed, elveszíted a kontrollt, és összeomlik az egész világod. És ez így is van. Össze kell omlania a világodnak ahhoz, hogy újra tudd építeni, és egy sokkal nagyobb szeletét lásd, értsd, érezd, tudd és élvezd ennek a világnak!

Félelmetesnek tűnik? Talán igen. De tudd, csak Rajtad múlik, hogy ez az állapot, amit megküzdésnek neveztem, éveket, hónapokat, vagy csak perceket vesz igénybe. Pont ezért vagyok itt, hogy fogjam a kezed, melletted legyek, amikor eléred a gödör alját, és biztonságban átvezesselek annak a bizonyos gödörnek a másik oldalára.

És tudod, mi történik a folyamatban? Ahogy engeded magad belezuhanni a gödörbe, rájössz, hogy nem is olyan félelmetes. Nincs benne semmi rossz, az a félelem, ami visszatartott, csupán illúzió volt, viszont innen már el tudsz rugaszkodni, hogy elindulj kifelé. És ez a folyamat felemelően élvezetes, olyan magas az energiaszinted, hogy úgy érzed, bármire képes vagy. És képes is vagy! Aztán egyszer csak (gyorsabban, mint gondolnád) a gödör másik oldalán találod magad, ráadásul egy jóval magasabb szinten. Egy sokkal bölcsebb, egészségesebb, sikeresebb, nyugodtabb, érettebb ember mászik ki belőle, mint aki belepottyant. Mert ezekből a gödrökből a természetüknél fogva, nem lehet ugyanazon a szinten kimászni.

A döntés, mint mindig, most is a Tiéd: 

- kapaszkodsz tovább a gödör szélébe, arra fordítva az energiáidat, hogy bele ne csússz, és ezzel a jelenlegi helyzetet választod, vagy
- veszel egy mély levegőt, megragadod a feléd nyújtott kezet, és beleugrasz a gödrödbe, hogy elindulj a célod, a kisbabád felé.