‹ Vissza

A 10 leggyakoribb tévhit, ami tévútra terel a veszteség feldolgozásával kapcsolatban.

Miért életbevágóan fontos, hogy a gyászt teljesen feldolgozd, ha kisbabát szeretnél, és honnan tudhatod biztosan, hogy ez megtörtént-e?

Az igazság az, hogy függetlenül attól, hogy hogyan veszítetted el a gyermekedet, hogy alig pár hetes embrió, vagy egy már megszületett gyermek távozott az életedből, a veszteség a fájdalom legmélyebb örvényébe taszít, ahol a magány, az üresség, a kilátástalanság, a tehetetlenség, a kétségbeesés, a düh, a bűntudat és az értelmetlenség érzése az úr. Olyan, mintha Te magad is meghaltál volna egy kicsit, hisz amíg a pici veled volt, teljes szimbiózisban léteztél vele, és most mindenben, mindenkiben, mindenhol a hibát keresed.

Ez maga a gyász, és a következő, cseppet sem egyszerű feladat, ennek feldolgozása. És ez igaz akkor is, ha a fogantatás nem spontán módon ment végbe.

Tudnod kell, hogy a veszteség feldolgozására nincs egy jól bevált „dobozos” módszer, amit csak átnyújtok, és mindenkinek pik-pakk meghozza az eredményt. Az sem könnyíti a helyzetedet, hogy nagyon sok tévhit kering a veszteségek feldolgozásával kapcsolatban, és ha Te egészen másképp éled meg, mások a reakcióid, akkor fontos, hogy tudd, hogy nincs Veled semmi baj!

Összegyűjtöttem Neked a leggyakoribb tévhiteket, és azt is megosztom, miért égetően fontos tisztában lenned azzal, hogy mikor tekinthető feldolgozottnak egy veszteség, és hogy miért olyan életbevágóan fontos feldolgozni, akkor is, ha úgy érzed, képtelen vagy rá.

Tévhitek:

1. Az még nem is volt gyerek, csak egy magzat
Tudnod kell, hogy amint a fogantatás megtörtént, az energetikai kapcsolódás létrejött közted és az embrió között, ami többé nem szakítható el. Emlékszel, hogyan éreztél iránta? És ha ez nem így lenne, akkor most fájna? Az alábbiakban írni fogok Neked erre egy példát, hogy könnyebben érthető legyen.

2. A gyásznak egyértelmű szakaszai vannak
Sokan hiszik, hogy a gyász szakaszai (tagadás, düh, alkudozás, depresszió, elfogadás) egyértelműen megkülönböztethetők és ezek jelzik, hogy hol tart az illető a gyász feldolgozásában. De ez nem igaz! A gyász folyamata mindenkinél egyedi, a szakaszok sok esetben nem jelennek meg egyértelműen, sőt az is előfordul, hogy kimarad egy-egy szakasz, vagy felcserélődik a sorrend.

3. Az idő majd begyógyítja a sebet
Az idő önmagában nem gyógyít. Hogyan tenné? Bekötözi a sebeidet, vagy fájdalomcsillapító gélt ken a lelkedre? Tény, hogy az idő múltával a fájdalom csökkenhet, de ha csak azt várod, hogy az idő tegye a dolgát, nagy meglepetésekben lehet részed. Én ismerek olyan embereket, akik 20-30(!) éve hordozták magukban ugyanazzal az intenzitással a feldolgozatlan gyászt, ami így megkeseríti az egész életüket.

4. Gyengeség beleengedni magam a gyászba
Bár a környezeted valószínűleg előzékenyen elfogadja ezt a nézőpontot, ez csak azért van, mert ők maguk sem tudnak mit kezdeni a helyzettel, fogalmuk sincs, hogyan lehet jól támogatni a gyászolót. Aki pedig gyászol, gyakran érzi úgy, hogy bánatával terhére van a körülötte lévőknek. De valójában az érzelmek megélése nem csak természetes, de ez maga a kulcs a feldolgozáshoz! Mert amíg nem éled meg, nem tudod elengedni sem, és a bent rekedt érzelem az idő teltével egyre erőteljesebben fog dolgozni Benned.

5. Minél előbb el kell felejteni
A veszteség feldolgozása időbe telik, és bár lehetséges úgy támogatni a folyamatot, hogy az felgyorsul, de siettetni semmiképp nem lehet. A gyászfeldolgozás nem egy lineáris folyamat. Az pedig végképp nem igaz, hogy egy következő gyermek (vagy épp egy kisállat) feledteti Veled a veszteséget, így minél gyorsabban bele kell vágni az új babaprojektbe.

6. El kell nyomni az érzést
A legnagyobb hiba! Nagyjából iskolás korodra megtanította a környezeted, hogyan nyomd el, az érzelmeidet. Sajnos, ezt mindannyian nagyon megtanultuk. De Te inkább azt tanuld most meg újra (mert kisgyermekként még tudtad), hogy hogyan engedd el az érzelmeket! Az elengedés gyógyít, az elnyomás megöl.

7. Erősnek kell lennem
Az igazi erő nem abban rejlik, hogy felszeged a fejed és mész tovább, mintha mi sem történt volna, hanem abban, hogy felismered és tudatosítod magadban az érzelmeidet, szükségleteidet, és megéled azokat.

8. Nem szabad a veszteségről beszélni
Sok családban él még ma is az a tévhit, hogy ha a veszteségről nem beszélünk, akkor nem fáj. Igen ám, csak hogy ezzel megakadályozod a feldolgozást is, amellett, hogy az elhunyt kizáródik a családi rendszerből, és így a rendszer egyensúlya felborul. Ez a viselkedés is az érzelmek elfojtásáról szól.

9. A gyász feldolgozásához elegendő, ha egyszer beszélek róla, vagy egyéb módon foglalkozom vele
Sokan gondolják úgy, hogy ha egyszer alaposan kibeszélik a fájdalmukat egy baráttal, családtaggal, vagy segítő szakemberrel, azzal le is zárul a folyamat. De sajnos ez nem így működik. Az érzések időről-időre változó intenzitással bukkannak fel, és mindig más-más érzelem lesz előtérben. Éppen ezért a gyásszal mindaddig foglalkozni kell, amíg az összes érzelem megszelídül.

10. A gyász sosem múlik el
Mivel az energetikai kötés kialakult közted és a babád között, ez megszakadni valóban sosem fog. Egy gyermeket nem lehet pótolni, nem lehetséges elfelejteni a veszteséget, de ha a gyászt valóban feldolgozod, nem marad más hátra, mint az elfogadás és szeretet érzése.

Most már Te is látod, miért kell mindenképpen feldolgoznod a veszteséged, mielőtt új gyermeket vállalnál. Ha több posztot olvastál tőlem, már tudod, hogy a feldolgozatlan traumák (a gyász is az!), milyen makacsul tudják szabotálni az új gyermek érkezését, illetve, az hogy a következő gyermek milyen energetikai környezetbe érkezik, mennyire meghatározó lesz az életére.

És most - a teljesség igénye nélkül - megosztom Veled Györgyi történetét, ami jól szemlélteti, mi történik akkor, ha nincs feldolgozva egy veszteség:

Györgyi a harmincas évei végén jár, két egészséges gyermek édesanyja. Eredetileg 3 gyermeket terveztek a Férjével, ám a második gyermek születésénél erős trauma érte őt a kórházban, aminek hatására úgy döntöttek, bár vágynak rá, mégsem lesz több gyermekük.

Aztán eltelt 11 év, és nem tudták elengedni a harmadik gyermek gondolatát, így belevágtak. A baba a 4. hónapban meg is fogant, ám sajnos a 13. héten elvetélt, és az azt követő egy évben hiába próbálkoztak, a teszt többé nem lett pozitív. Ekkor kezdtünk el együttműködni.

Györgyinek ez a vetélés összesen a negyedik terhessége volt, mivel még nagyon fiatalon (alig 15 évesen) olyan szituációba került egy távolabbi családtaggal, amiből nem tudta, hogyan szabaduljon, és egy nem kívánt együttlétből teherbeesett. Nem is volt kérdés számára, hogy ezt a gyermeket nem tarthatja meg, hisz még maga is gyermek volt, és az apát is szívből utálta.

Az egyéni ülésekkel már előkészített családállítás során felállítjuk a képviselőket Györgyinek, a Férjnek, az Elabortált gyermeknek, a két Élő gyermeknek, az Elveszített babának, és az Oknak, amiért a kisbaba elment. Az Ok képviselője jelzi, hogy nagyon szúr a szíve. (Kérdésemre Györgyi elmondja, hogy ő is állandóan érzi ezt a fájdalmat a szívében, hol jobban, hol kevésbé, néha egy-egy napra elmúlik, de aztán újra kezdődik. Viszont már nagyon-nagyon régóta így él, az idejét se tudja, mikor kezdődött, de nagyjából, amikor a kisebbik gyermeke (aki most 13 éves) megszületett.) Orvosilag semmi rendellenességet nem találtak nála.

Az Ok képviselője semmi másra nem vágyik, mint hogy Györgyi képviselője észrevegye végre őt, és elmondhatatlan szomorúságot érez, mivel Györgyi képviselője nem is látja őt. Próbál elé állni, leülni mellé, belekapaszkodik a ruhája szélébe, de Györgyi képviselője rá se néz. Ekkor az Ok határozottan és dacosan beáll az Elabortált gyermek és az első Élő gyermek közé, mondván: „Ez itt az én helyem! Én ide tartozom!”, és nem mozdul.

És innentől a következő történet bontakozik ki: Az Elabortált gyermek szembefordul az Okkal és szeretettel magához öleli, majd leülnek egymással szemben és szorosan fogják egymás kezét, de az Ok képviselője továbbra is csak Györgyi képviselőjét fürkészi. Néhány perc elteltével már Györgyi képviselője is rá tud nézni végre az Okra, és keservesen sírni kezd. A Férj támogatóan odaáll mellé, de láthatóan neki itt most nincs egyéb szerepe.

Az Anya most érti meg, hogy ikrei voltak. (De erről nem szóltak az orvosok. Persze, talán mindegy lett volna, de mivel Györgyi nem is tudta, hogy két gyermeket veszített el egyszerre, nem is gyászolhatta el ezt a picurkát, sőt nem is gondolt rá soha, vagyis nem volt beemelve a rendszerbe.)

Amikor a zokogás kicsit csillapodik, odamegy és átöleli, ringatja mindkét Elabortált gyermekét, miközben elmondja, mennyire sajnálja, hogy így kellett lennie, és nem tarthatta őket a karjában. Annak a gyermeknek, akiről nem is tudott, elmondja, hogy ezért nem gondolt rá soha, nem pedig azért, mert nem szereti, hisz óriási szeretet van a szívében. Mindkét részről megtörténik az megértés, elfogadás, oldás, és mindketten megkönnyebbülnek. Az Anya most már tisztán látja ezt az elveszített Gyermekét is, és szeretettel engedheti útjára a Kicsiket, akik már önfeledten játszanának.

Persze, ez egy több oldást tartalmazó, hosszabb folyamat volt, de a lényeget már láthatod ennyiből. Az állítást követően sok minden a helyére került, Györgyi már azt is értette, miért mondta anno az orvos egy hatalmas fújtatás közepette, amikor ránézett a laborleletre: „hűha, ahhoz képest, hogy csak 6 hetes, jó magas ez a HCG!”

Megértette, hogy bár a tudata nem, de a lelke nagyon is tudott a második babáról, és így a feldolgozatlan gyász egy óriási bűntudattal társult, amiről fogalma sem volt (hogy is lehetett volna?), és ez kialakította azt a hitrendszert, hogy „nincs jogom több gyermekhez”.

Ez a hitrendszer aztán egyéni ülés keretében egy még mélyebb szinten is oldásra került.

A veszteségek maradéktalan feldolgozásával megszűnt és nem is tért vissza a Györgyi szívében érzett állandó fájdalom, és átvette a helyét a hála érzése. 2 hónappal később pozitívat tesztelt, én pedig nagyon várom a hírt, a picurka érkezéséről. 

Érted már, miért olyan életbevágóan fontos foglalkozod a veszteségeiddel? Gondold el, ha még tudsz is róla és inkább elnyomod, vagy csak figyelmen kívül hagyod, milyen problémákat okozhat. Tudom, hogy sokan úgy érzik, nem bírnák ki a feldolgozás alatti fájdalmat. Nem fogok hazudni, fáj. De azt már döntsd el Te, hogy az a fájdalom - ami egyébként max. 2 percig tart – a rosszabb, vagy, az, ha egész életedben cipeled magaddal a gyászod súlyát és engeded, hogy szép lassan tönkretegye az egészségedet, és az életedet.

Hogy honnan tudhatod, hogy valóban feldolgozottá vált a gyászod?
Onnan, hogy ha a veszteségedre gondolsz, ezek az érzések jelennek meg Benned:
- sajnálom, hogy nem lehetsz itt velem, de
- elfogadom, hogy ez volt a mi sorsunk, a mi közös utunk, és
- nagyon őszintén, tisztán szeretlek, bárhol is vagy
- hálás vagyok, hogy vagy nekem
- tudom, hogy hozzám tartozol, és elfogadom, hogy egy más szinten kapcsolódunk
- erőt érzel

Mikor nincs feldolgozva a veszteséged?
Akkor, ha ezek közül az érzelmek közül jelenik meg egy, vagy több, amikor a veszteségedre gondolsz:
- mély szomorúság
- harag
- tehetetlenség
- önmagad, vagy valaki/valami más hibáztatása
- állandóan kerülget a sírás
- elveszettnek, összetörtnek érzed magad
- gyengeséget érzel
- fájdalom
- magány
- kétségbeesés jelenik meg

Ha úgy érzed, még nincs teljesen feldolgozva a gyászod, bármilyen régi legyen is az, kezdj el rajta minél előbb dolgozni, mert a példa csak egy a számtalan közül, amiből láthatod, milyen rejtett lelki terhek képesek befolyásolni a gyermekáldást, de ahány Nő, annyiféle elakadás, hiszen mindannyiunk élete és története egyedi.

Vagyis mások történetei fel tudják nyitni a szemedet, de NEM tudják feloldani az érzelmi blokkjaidat, nem tudják feltárni és átírni a hitrendszereidet.